Képek 078

 

Kert 2014

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Másfél napig harcoltam a derékig érő, friss és dús gazzal:

szokásos2

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Szerdán Zsuzsi lakásába jött a kéményseprő, ezért csúsztatást vettem ki. Szerencsére hamar túlestem rajta, direkt úgy készültem, hogy utána egyenest kimegyek Etyekre.

Gyönyörű idő volt, de azért már picit lehetett érezni az ősz leheletét. Kicsit féltem, hogy az allergiám miatt bajok lesznek, de mintha nem is lenne allergiám. Mondjuk gyógyszert is szedek, de hát volt már rá eset, hogy Etyeken túl erős volt a pollenterhelés és úgy kellett elmenekülni begyógyszerezve is.

Szóval kimentem és nekiálltam megint a gaznak. Zsuzsa kolleganőm hívta fel a figyelmemet, hogy ugye tudom, hogy a múltkori gaznyírásom óta már 3 hét eltelt? Na, ettől izgultam be. Szerencsére a kánikula miatt a gaz nem terjedt el túlságosan, ennek ellenére mindenhol végig kellett menni a fűnyíróval. A múltkori kimaradt részen is, de nem volt vészes.

Ami problémás volt, az megint az akác kibújt hajtásai. Azt találtam ki, hogy ásóval megpróbálom kiásni az anyaakácfa szétterjedt gyökereit, amiből ezek a hajtások kibújnak. Eddig csak kivágtam a kis növényeket (sokszor nem is olyan kicsi, mert nő, mint a bolondgomba, kánikula ide, vagy oda), nem csoda, hogy olyan hamar újra kinőttek. 

Az ötlet jó volt, csak nagyon fárasztó. Az ásómból kiesett a nyelet tartó szög. Nem baj, kis odafigyeléssel azért még tudtam használni. Amikor leástam egy-egy ilyen növény alá, hogy gyökerestül kiemeljem a földből, mindig feszíteni kellett, mert olyan erős ez a gyökér, hogy mindennek ellenáll. Mint egy kötélfonat. Erre eltörött az ásó nyele. De még mindig nem adtam fel. Addig harcoltam, amíg a derekam bírta. Utána a maradék növényeket már csak a fűnyíróval vágtam le, ezek nyilván azonnal újra ki fognak hajtani. A többinek viszont több idő kell és ez mindenképpen nyereség. Jövőre ki kellene vágatni az anyanövényt, mert nekem ehhez nincs idegem. Az a baj, hogy már nagyon elterjedt. Láttam, hogy az Ilonka oldalán is irtott valaki nemrég.

A kiszedett gyökeres növényeket beraktam egy műanyag mosogatódézsába és kiraktam az eresz alá száradni. Nem akarom berakni a komposztba, ahol a gaznyesedéket gyűjtöm, mert képesek és kihajtanak. Inkább száradjon el és majd talán el kellene égetni.

A szokásos

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Most, hogy kicsit enyhült a kánikula, vasárnap kimentem a kertbe, hogy ha törik, ha szakad, lenyírom a gazt. Nem szóltam Ziának sem, mondjuk előre nem is tudtam, hogy az ügyelet engedi-e, hanem fogtam az irodát (értsd: a gépet és velejáróit) és kimasíroztam a 10:40-essel.

A ház előtt kezdtem, merugye, az látszik a legjobban. A hőség kezemre játszott, a gaz alig nőtt, mióta a Miki levágta, igaz, hogy ő csak a nagyját szedte le és nehezítésképpen a levágott száraz anyag is ott hevert mindenhol. Szóval a fazonírozás mindenhol ráfért. 

Hátul korábban megcsináltam a kert egyharmadát, viszont a nehezebb kétharmad maradt hátra. Itt még attól a 40-50 akácmagonctól is meg kellett előbb szabadulnom, amiknek bezzeg nem ártott semmiféle kánikula, hanem szép magasra megnőttek. 

A fűnyíró remekül bevált, az akksi töltési idejében kicsit lehetett pihenni. A nap végére már csak egy zsebkendőnyi hely maradt a pincetető túloldalán, a selyemakác alatt. Időm és energiám pont annyi maradt, hogy ezt meg tudtam volna csinálni, de az akksi pont akkorra merült le megint. Töltéssel együtt meg már nem fért volna bele az időbe akkor sem, ha a 9-essel jövök haza (a töltés 1 óra). 

Így hát világ csúfságára maradt kb. 4 négyzetméter csúnya terület. 

Tanulság az egészből, hogy

1. nem szabad hagyni a gaznak, hogy megnőjön (ezt már évek óta mondogatom),

2. az akksis fűnyíró nagyon klassz dolog! De azok jobban ki tudják használni, akik kertes házban laknak és szeretnek munka után egy kicsit a kertben dolgozgatni úgy kétnaponta. Nem pedig azok, akik max kéthetente, de inkább ritkábban jutnak ki a kertbe és egy nap alatt akarnak minden elmaradást behozni. Ez persze nem a fűnyíró hibája.

Nem baj, azért ha a bal szememet kicsit lehunyva tartom, akkor nagyon szép és rendezett a kert! Jöhet az eső.

Boldogító újdonságok

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

A keddi rémes hideg után szerdán jól felöltözve indultam el otthonról, aminek eredményeképpen egész nap cipelhettem a kabátomat és főhetett a lábam a zárt cipőben. Már a villamoson láttam, hogy igazi nyári nap elé nézünk.

A délutánt kivettem csúsztatásban és kimentem Etyekre, hogy végre összeszereljem az új fűnyírómat és levágjam vele a füvet. Arra számítottam, hogy megint hatalmas gaz vár rám a sok eső következtében, de szerencsére ez nem így volt, a fű pont vágásnyi hosszúságú volt. Amiért mégsem tudtam levágni, az az, hogy a Miki nem szedte még össze a múltkori gazcsomókat.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most már VAN EGY KLASSZ FŰNYÍRÓM! Amit viszont előbb össze kellett szerelni.

Először feltöltöttem az akksit, addig Marikával meghánytuk-vetettük az élet dolgait.

Amikor Marika elment (akart segíteni, de nem hagytam), elővettem a leírást. Kiderült, hogy a kezdeti összeszerelésről csak ábrák vannak. Nem lett volna baj, ha van olyan jó, mint pl. az IKEÁ-s vagy VELUX-os magyarázatok, de nem volt. Mindegy, addig próbálkoztam, amíg végül csak sikerült kitalálni, hogy mit hova és milyen irányban tegyek, hogy a kar úgy álljon, ahogy kell.

Az akksi betétele egy másodperc kérdése volt, ott minden passzolt mindenhez. Nem úgy a fűgyűjtő tartály, ahol a felső részt az alsóval csak össze kellett pattintani. Hát nem egy lego, az rögtön látszott, a pattintások majdnem annyi időt elvettek, mint a kar összeállítása, ugyanis egy helyen nem volt meg a megfelelő lyuk, ahova be kellett volna dugni a másik rész fülecskéjét. Erre először rá kellett jönni, majd egy késsel kivágni megfelelő méretűre a lyukat. Ezután már nem volt gond.

Középen, a súlypont fölött van egy remek fül, annál fogva csak fel kell kapni az amúgy sem túl nehéz  fűnyírót és lehet vele leszaladni a lépcsőn. Micsoda megkönnyebbülés! A régi fűnyíró is ilyesmi súlyú volt, vagy tán még könnyebb is, de mit szenvedtem, mire levittem a lépcsőn, mert nem volt rajta fogás.

A beindítás pillanatok alatt megvolt lent a füvön, duruzsolt, stabil volt és teljesen ergonomikus. A hátamon nem lógott a kábel és nem is kellett kerülgetni, remek! Eddig teljesen meg vagyok elégedve. Most még arra vagyok kíváncsi, hogy meddig bírja az akksi egy töltettel. Legközelebb kiderül az is.

Jó is, rossz is, de inkább jó

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

A mai nap remekül indult.

Marika reggel bejött kocsival, hogy segítsen kivinni az új fűnyírómat. Pluszban kiszállítottuk a nagy zsák használt ruhámat is az Auchanhoz. A mamánál anyáknapjáztunk (bekeretezett dédunokás és női szakaszos képeket kapott), Adriennek is végre oda tudtam adni a szülinapi ajándékát, valamint mindkét gyerkőcnek a húsvéti csokinyalókát (amilyet a többi gyerek is kapott a családban...).

A CBA-nál  összefutottunk a Máté Mikivel, aki odajött a présházhoz és megbeszéltük, hogy jön levágni a derékig érő gazt hétfőn. Hurrá!

Szóval csupa szép és jó.  (Most az ügyeletről inkább nem beszélnék.)

Aztán amikor akartam menni a 18:35-ös buszhoz és be akartam láncolni a kaput, nem tudtam átfűzni a vadonás új láncon a lakatot. A terasz alatt van egy drótkerítésdarab, hogy ne tudjanak a terasz alá mászni kívülről. A lakatot úgy akartam rárakni a kapura, hogy ezen a kerítésdarabon is át akartam fűzni, hogy jobban tartson. De nem elég, hogy a lakat nem akart belemenni a láncszembe, még ez a teljes, keretre szögezett kerítésdarab is kiszakadt, keretestől, mindenestől. Pontosabban kidőlt, mert a gravitáción kívül már nem sok minden tartotta. Mint kiderült, teljesen elkorhadt a fa, amire rá volt szerelve. Az a gyanúm, hogy a szomszéd is besegített a kerítés gyengítésébe azért egy cseppet. Megpróbáltam megerősíteni a kerítést, ami nem nagyon ment, mert még egy normális kalapácsom sincs kint, sem szögek, semmi. Persze ha van, akkor sem tudtam volna hirtelen semmihez sem hozzáerősíteni, mert a betonba nem tudok szöget verni. Csináltam valami látszatmegoldást, de elég gyenge (találtam egy szöget belül a betonban).

Persze a busz rég elment, utána már csak 20:05-kor indult a következő. Fél 8-kor már a kapuban voltam megint, hogy ha probléma lesz, legyen idő megoldani. Hát volt, mert a lakat megint nyűgösködött. De a fél óra azért elég volt, nagy nehezen áthurkoltam a láncot, ahol akartam és végül a lakatot is beleerőltettem valahogy a láncszembe. Utána kimentem a megállóba és fél órát fagyoskodtam, mert eléggé lehűlt az idő. Szerencsére volt nálam olvasnivaló.

2 héttel ezelőtt még esett a hó

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Csütörtökön kapirgáltam a kertben.

Tavasz a kiskertben

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

*** Képek ***

Képek 077

 

Képek 076

 

Itt a tavasz...

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

... újra és én bajban vagyok újra. Nő a fű (=gaz) és nekem észnél kell lennem, hogy ne hagyjam megnőni túlságosan, mert akkor szívok a kertben, mint a torkosborz. Ma úgy mentem ki Etyekre, hogy igen nehéz volt elképzelnem, hogy képes leszek már ma levágni a füvet a fűnyíróval. És mégis, alig 3 óra alatt túl voltam a fűnyíráson, a kert most gyönyörű rendezett. Igaz, nem minden részlete, de a növényeket lassan most már gatyába tudom rázni. (Én meg agyon vagyok gyötörve, de valamit valamiért.)

Elsődleges célom a málna kiirtása. Tegnap már elkezdtem (ugyanis tegnap is kint voltam), szépen lassan sor kerül az összesre. Nincs értelme a málnatermesztéssel küszködni, több a ráfordított munka sokkal, mint az eredmény. Tavaly például összesen egy kistányérnyit tudtam leszedni. Túl sok az eső most már évek óta, megrohad a málna a töveken, ha nincsenek szedve nap-mint-nap. Márpedig nincsenek, hiszen nem vagyok hét közben kint, hétvégén sem mindig. Szóval a málnának sajnos mennie kell.

Tegnap kissé megkésve, de leszedtem a téli takarást a kényes növényekről. A babérmeggyet először takartam be ősszel, meg is lett az eredménye, mert életében először nem fagyott el tövig.

A trombitafolyondár viszont nagyon gyanús, mert úgy tűnik, egy leheletnyi élet sincs benne, akárhol vágom el a szárát, sehol semmi zöld.

A nyári orgona is nehezen viseli a telet, megint szinte tövig vissza kellett vágni.

A két júdásfa viszont hatalmasat nőtt tavaly és közelről már látszanak a kis mélyrózsaszín virágkezdemények, amik a szárból bújnak elő, megelőzve a leveleket. Ha ilyen jó idő marad, talán már egy hét múlva virágba fognak borulni.

A kis fürtös gyöngyike telepem is egyre terjeszkedik, már emelgetik a fejüket a kis lila virágok, pár napon belül nagyon szép lesz.

Ősszel átültettem az egyik yuccát, remélem, megmarad, most elég halovány, csupa szárazak a levelei, csak egy pici zöld derengés van a közepén. Ennek most nagyon jól jönne egy pár esős nap, mint tavaly a másik kettőnek, amelyek szerintem a tavalyi esős hetek miatt élték túl az átültetést.

A tamariszkuszt is rettenetesen visszavágtam, pedig azzal nem volt kifagyási probléma, viszont tök ferdén nőtt, már tavaly ki kellett kötni a kerítéshez, hogy el lehessen mellette menni. Itthon a Bartókon is van egy csomó, amit a kertészek hasonló módon visszavágtak nemrég, tőlük vettem az ötletet, így majd jól megbokrosodik, mert valóban elég nyurga volt a ferdesége mellett.

Tavaly a vadszőlő végre felfutott a vécé falára, ma örömmel láttam, hogy lassan kibontakoznak a kis levelek rajta, ezek szerint megmaradt, sőt, jól érzi magát.

A présház mellett megint burjánzik a bodza, szerencsétlen, kénytelen vagyok kiirtani. Ma megkérdeztem egy fiút a táncon, akiről tudom, hogy egy kertészetben dolgozik, hogy mi a fenével irtsam ki, azt mondta, utánanéz. Valószínűleg majd valami levélen keresztül felszívódó anyagot kell rápermetezni.

Más most nem jut az eszembe. A terveimről nem írok, majd ha sikerül rávennem magamat, hogy idejében beszéljek, akivel kell, akkor beszámolok róluk.

Rossz szomszédság, török átok

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Meg vagyok áldva a szomszédaimmal Etyeken.

Eddig csak a M. szomszéd boldogított a szemétdombjával és a hülyeségeivel, most Ilonka szomszédasszony is felsorakozott mellé. Persze anyuék már régóta panaszkodnak rá, de nekem eddig nem volt különösebb bajom vele.

Kb. egy hónappal ezelőtt szólt, hogy nagyon rálóg a selyemakácom ága az óljai tetejére, vágjam le azt az ágat, ami rálóg. OK, Marci azonnal levágta, kész, passz. Azóta nem voltam kinn, hol ezért, hol másért (múlt héten pölö kimentem, de itthon felejtettem a kulcsot). Tegnap hirtelen leesett a hó, én meg szentségeltem, hogy miért vagyok olyan marha, hogy otthon hagytam múltkor a kulcsot, akkor még idejében be tudtam volna a növényeket takarni. Jobb későn, mint soha, ma felkerekedtem és kimentem a hidegben, hóban.

Beverekedtem magamat a házig (a zárakat meg kell nézetni, egyik nehezebben nyílik, mint a másik), majd rögtön elsőre a megcsonkított selyemakácom ötlött a szemembe. A két legnagyobb ágat valaki lefűrészelte és a pince tetejére dobta. Az csak egyik dolog, hogy a tudtom nélkül hozzányúlnak a fámhoz, de ki vette a bátorságot, hogy bemásszon a kertembe... bakker. Ilonka is előkerült és kérdésemre közölte, hogy az unokája volt az. Kérdeztem, hogy került be a kertbe, hát a cserépkupacon keresztül, ami a ház falánál van. Aztán ezt az állítását gyorsan visszaszívta, amikor elkezdtem szemrehányni emiatt. Ja, nem, nem is volt bent a kertben, hanem valami létráról és az ágakat úgy dobta rá a pincetetőre. Röhögnék, ha lenne kedvem, ez az öregasszony hülyének néz engem. Aztán átment támadóba, miszerint őneki nincsen rézsűje! (ezt a szót használta) Ja, mondom, Ilonka, a kerítést nem én tettem oda, ahol van, hanem ti, különben is mi köze ennek a selyemakácomhoz? Na, erre hirtelen nem tudott mit mondani.

Szóval jól eldiskuráltunk úgy 20 méter távolságról. Biztosított még, hogy ő nem akar senkivel rosszban lenni és majd a lányával tárgyaljam meg a kérdés további részeit, mert ő úgyis elköltözik és eladják a telket. És úgyis ki lesz méretve. Böhhh! Ennyit erről.



Két óra hosszat voltam kint, ezalatt ellapátoltam a havat az útból mindenfelé, és mégis betakartam, amit kellett, bár Ilonka szerint azzal már elkéstem, höhö. Fenét.  Aztán megvizsgáltam, hogy fagyott-e a föld, nem volt az, ezért még a yukkák egy részét is átültettem, ahova akartam. Először azt hittem, hogy az ezüstfenyőmet is bántották, de megvizsgálva láttam, hogy nincs rajta semmilyen nyom, pedig messziről olyan kis szerencsétlen nyurgának nézett ki a megszokott csinos formája helyett. Rájöttem, hogy a legalsó nagy ágait annyira belepte a hó, hogy nem is látszottak, azokat lerázogattam és mindjárt visszanyerte az eredeti kinézetét. Remélem, karácsonykor senki nem akarja majd ellopni a fenyőimet, ilyenkor tél elején mindig izgulok egy kicsit emiatt.

Mérgemben (mert azért morcos voltam kissé) elfelejtettem lefotózni a kertet, pedig direkt azért vittem ki a masinát. Bár inkább folyt rólam a víz a munkában, de azért nem ártana egy hősugárzó, ha pihizni is akar az ember kicsit a házban. Főztem egy nagy bögre teát, aztán rohantam a buszhoz.

Képek 075

 

Győzelem

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Ma 6 órán keresztül megfeszítetten küzdöttem a sűrű, tömött gazzal és én győztem. Idén másodszor, hm.

Tartok tőle, hogy ez volt az idei utolsó nekifutásom (hálisten).

Szerencsém volt, az idő a kedvemben járt, pedig féltem, hogy esni fog. Ehelyett nagyon kellemes, napos, tiszta idő volt, délben is hozzá lehetett fogni a gaznyíráshoz.

Ámde este... Mivel még este 7-kor is a pincetetőn ugráltam, a 8-as busszal tudtam hazamenni. Nincs lehangolóbb egy sötétedés utáni kihalt falunál. Még a végén kiderül, hogy mégis városi lyány vagyok én. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen még két héttel ezelőtt is este 8-kor a buszról a naplementében gyönyörködtem. Most meg elmenetelkor már épphogy csak annyi fény volt, hogy ki tudtam deríteni, melyik kulcs melyik, amivel zártam. Aztán a buszon meg jól szétfagytam, pedig kabátot is vittem magammal.

Jutalmul a jó munkámért, vettem egy giroszt a körtéren.

Itt az ősz menthetetlenül. Ez abból is látszik, hogy holnap jön a kéményseprő. Persze munkaidőben.

Megint

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

... tönkre vagyok menve. Kikészítette a tagjaimat vasárnap a szegélyvágó. Annyira kényelmetlen fogni, túl hosszú nekem és nem lehet a hosszát állítani. A gombja hátul van, pedig folyamatosan kell nyomni, mert csak akkor működik, amit helyeslek, csak ne lenne olyan kényelmetlen tartani. Ráadásul nem vettem fel hosszúnadrágot, így az indításkor lepattanó damil (olyankor vágja megfelelő méretre, a maradék elröpül) kétszer is pont a lábamra pattant elég csúnya sebeket okozva.

Van azért jó hír is. A ház előtt pikk-pakk végeztem, mindössze 3x kellett a tartályt üríteni. Nem csoda, 2 héttel ezelőtt lett vágva a fű. Kb. ilyen időközönként kellene mindenhol, de nem volt rá idő két héttel ezelőtt hátul befejezni, így a kert fele nagyon elburjánzott. Nem mondom, szép látvány volt a sűrű virágosrét (rengeteg mezei zsályával) a pincetetőn, na de azt levágni...

Kipurcanva

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Dolgos nap áll mögöttem.

Délelőtt átmentem Zsuzsihoz a lakást leellenőrizni, majd a körtéri ezermester(?) üzletet kerestem fel abból a célból, hogy 200-as szögeket vegyek a sátorhoz. János ötlete volt még pár évvel ezelőtt Basaharcon, amikor feldőlt a sátrunk a viharban, hogy a gyenge sátorpöckök helyett inkább 200-as szögekkel kellene a sátrat megerősíteni és ez bevált. Eddig mindig János szögeit használtam, de most később megyünk, nem a táborkezdéskor és attól féltem, hátha felhasználják a szögeket, nekem meg nem marad. Vettem 20 darabot, plusz 20 db alátétet, majd még vettem egy klassz antik hatású fogast is a kisszoba ajtajára. Közben a táskámmal jól levertem egy műanyag nemtommikkel teli dobozt. Nem nagyon siettek segítségemre, amikor elkezdtem összevadászni a földről a cuccost, csak egy pasi lökdöste közelebb hozzám a cipőjével az elgurult darabokat. Már majdnem összekotortam az összeset, amikor a mádám a pult mögött nagy kegyesen szólt, hogy hagyjam, majd összeszedik. Mondtam, kösz, nem kell, már majdnem kész vagyok vele, vazzeg. Igazából nem csak ezt mondtam, hanem szabadkoztam, hogy végülis én vertem le, blablabla.

Szükségem volt még AAA-s elemekre is a zseblámpába. Nem nagyon volt ötletem, hogy a környéken hol kapok elemet, ezért átsétáltam az Allée-ba és ott lementem a Sparba. Csak elemet és mosóport akartam venni, ehhez képest alig bírtam hazavonszolni magamat a sok cuccal, amik a következők voltak: egy mókás fejlámpa, 3 db káposztás csiga, 1 tábla keserű csoki, 1 nosztalgia Korfu szelet, 1 üveg mézes pálinka, 3 doboz tea, egy széthajtható szobai szárító és a már említett elemek és 4 kg mosópor. Plusz a 200-as szögek nem elhanyagolható súlya a táskámban.

Ezután jött 2 óra pihi, amíg ment a mosógép (muszáj volt egy mosást elindítani, hogy legyen tiszta ruhám a táborban). Aztán futás ki Etyekre füvet nyírni, közben ima, hogy ne nyíljanak meg az ég csatornái még egy fél napig.

Először a ház előtt tettem rendbe a terepet, utána úgy éreztem, hogy kész, ennél több nem megy ma. Ehhez képest még a kertben is eltöltöttem vagy 3-4 órácskát feszített munkával, de így is csak a fele lett levágva. Az volt a nehezítés, hogy a fű (gyom) hatalmasra megnőtt és rettentő sűrű a sok esőtől, így nem elég csak úgy lazán végigtolni rajta a fűnyírót, hanem egy területen legalább 4x át kell menni. Először kicsit megemelve a fűnyíró elejét, majd vissza, aztán leengedve és vissza. A tartályt pedig 2 percenként kellett üríteni.

Más normális nyarakon a kert ilyenkor már félig ki van száradva.

A 8-as busszal jöttem haza, majdnem szétfagytam az ujjatlan pólómban, mire hazaértem. Utána még egy mosás csak úgy ráadásnak.

A pincetető így maradt, de alul már látszik a fazonírozás