(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)
Szerdán Zsuzsi lakásába jött a kéményseprő, ezért csúsztatást vettem ki. Szerencsére hamar túlestem rajta, direkt úgy készültem, hogy utána egyenest kimegyek Etyekre.
Ami problémás volt, az megint az akác kibújt hajtásai. Azt találtam ki, hogy ásóval megpróbálom kiásni az anyaakácfa szétterjedt gyökereit, amiből ezek a hajtások kibújnak. Eddig csak kivágtam a kis növényeket (sokszor nem is olyan kicsi, mert nő, mint a bolondgomba, kánikula ide, vagy oda), nem csoda, hogy olyan hamar újra kinőttek.
Az ötlet jó volt, csak nagyon fárasztó. Az ásómból kiesett a nyelet tartó szög. Nem baj, kis odafigyeléssel azért még tudtam használni. Amikor leástam egy-egy ilyen növény alá, hogy gyökerestül kiemeljem a földből, mindig feszíteni kellett, mert olyan erős ez a gyökér, hogy mindennek ellenáll. Mint egy kötélfonat. Erre eltörött az ásó nyele. De még mindig nem adtam fel. Addig harcoltam, amíg a derekam bírta. Utána a maradék növényeket már csak a fűnyíróval vágtam le, ezek nyilván azonnal újra ki fognak hajtani. A többinek viszont több idő kell és ez mindenképpen nyereség. Jövőre ki kellene vágatni az anyanövényt, mert nekem ehhez nincs idegem. Az a baj, hogy már nagyon elterjedt. Láttam, hogy az Ilonka oldalán is irtott valaki nemrég.
A kiszedett gyökeres növényeket beraktam egy műanyag mosogatódézsába és kiraktam az eresz alá száradni. Nem akarom berakni a komposztba, ahol a gaznyesedéket gyűjtöm, mert képesek és kihajtanak. Inkább száradjon el és majd talán el kellene égetni.
Szerdán Zsuzsi lakásába jött a kéményseprő, ezért csúsztatást vettem ki. Szerencsére hamar túlestem rajta, direkt úgy készültem, hogy utána egyenest kimegyek Etyekre.Gyönyörű idő volt, de azért már picit lehetett érezni az ősz leheletét. Kicsit féltem, hogy az allergiám miatt bajok lesznek, de mintha nem is lenne allergiám. Mondjuk gyógyszert is szedek, de hát volt már rá eset, hogy Etyeken túl erős volt a pollenterhelés és úgy kellett elmenekülni begyógyszerezve is.
Szóval kimentem és nekiálltam megint a gaznak. Zsuzsa kolleganőm hívta fel a figyelmemet, hogy ugye tudom, hogy a múltkori gaznyírásom óta már 3 hét eltelt? Na, ettől izgultam be. Szerencsére a kánikula miatt a gaz nem terjedt el túlságosan, ennek ellenére mindenhol végig kellett menni a fűnyíróval. A múltkori kimaradt részen is, de nem volt vészes.
Ami problémás volt, az megint az akác kibújt hajtásai. Azt találtam ki, hogy ásóval megpróbálom kiásni az anyaakácfa szétterjedt gyökereit, amiből ezek a hajtások kibújnak. Eddig csak kivágtam a kis növényeket (sokszor nem is olyan kicsi, mert nő, mint a bolondgomba, kánikula ide, vagy oda), nem csoda, hogy olyan hamar újra kinőttek.
Az ötlet jó volt, csak nagyon fárasztó. Az ásómból kiesett a nyelet tartó szög. Nem baj, kis odafigyeléssel azért még tudtam használni. Amikor leástam egy-egy ilyen növény alá, hogy gyökerestül kiemeljem a földből, mindig feszíteni kellett, mert olyan erős ez a gyökér, hogy mindennek ellenáll. Mint egy kötélfonat. Erre eltörött az ásó nyele. De még mindig nem adtam fel. Addig harcoltam, amíg a derekam bírta. Utána a maradék növényeket már csak a fűnyíróval vágtam le, ezek nyilván azonnal újra ki fognak hajtani. A többinek viszont több idő kell és ez mindenképpen nyereség. Jövőre ki kellene vágatni az anyanövényt, mert nekem ehhez nincs idegem. Az a baj, hogy már nagyon elterjedt. Láttam, hogy az Ilonka oldalán is irtott valaki nemrég.
A kiszedett gyökeres növényeket beraktam egy műanyag mosogatódézsába és kiraktam az eresz alá száradni. Nem akarom berakni a komposztba, ahol a gaznyesedéket gyűjtöm, mert képesek és kihajtanak. Inkább száradjon el és majd talán el kellene égetni.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése