2023. május 27., szombat

Kert 022/2023

 

Nyílnak az íriszek most már tömegével, felkészül: sásliliom!

A nap szomorkodnivalója: 2 nappal ezelőtt még szép és abszolút beazonosítható kis levélkék voltak a júdásfadugvány végén, most alig kivehető zöldség van kb. ugyanott. Elvileg ha ép a gyökérzet, akkor nagy baj nincsen, de lehet, hogy pont gyökérproblémák miatt van a levelekkel is gond. 












Legújabb kedvenc: nyúlszapuka. Honnan került a facéliásba, fogalmam sincs.




Beindultak szépen a yuccák (jobboldal).




Már nem is próbálom észben tartani, hogy melyik bükköny miféle, de az biztos, hogy amit a júdásfa és a hibiszkusz köré szórtam, annak nagyobb a virága, erősebb színű és több is van rajta. De ugyanúgy kis kacsokkal kapaszkodik mindenfele, többek közt a júdásfa apró kis hajtásaiba, úgyhogy széthúztam az egészet a fa körül és lehámoztam a kacsokat a hajtásokról (alsó kép). (Ugyanígy a mustárosban is próbáltam a díszhagymákról leszedni a kacsokat.)




A hibiszkusznál csak kicsit széthúztam a takarást, sokkal erősebbek a hajtásai, nem kell annyira félteni, mint a júdásfát.


Végzetfa, amit még előzőleg szabadítottam ki a sűrű gaz alól. Semmi baja egyelőre.

Na, egy igazi vadvirágos szeglet, nem is volt szívem levágni. Fogalmam sincs, hogy ezek milyen virágok, annyi mindenfélét hoz ki a Gúgli, de nagyon jól mutat.

A mustáros közepe (babér, citromillatú kakukkfű és rozmaring) már alig látszott a nagy burjánzásban. Pedig ezeknek a délszaki növényeknek kell a napfény is! Szóval eddig megerődödhettek az árnyékban, most meg szívják magukba a napfényt. Én legalábbis így gondolom.
Jobboldalon az egyik fajta díszhagyma. Szép nagy fejet várok tőle, mert a többi nem nagyfejű, az már kiderült. Legalábbis az a kettő nem az, ami eddig kinyílt a facéliásban, de azok kisebbek voltak nyílás előtt is. Ez másfajta, az biztos (3félét duggattam el ősszel.)


Mindig szilfát hoz ki a Google, szóval ez egy szil a mandula mellett.



Vadrezeda, tavaly együtt nyílt a muskotályzsályával.


Mezei zsálya (sztem) a pincetetőről



Találtam egy nem is olyan kicsi (~140 cm) mezei juhart a tamariszkusz mellett.


Júdásfa


Tamariszkusz visszavágva



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése