2023. április 24., hétfő

Kert 011/2023

Jó hír, hogy a kisebbik júdásfa elkezdett hajtani, valamint az egyik hibiszkusz is életjeleket mutat.

Júdásfa és hibiszkusz.

A nagyobbik júdásfa (a hátsó kertről beszélek folyamatosan) viszont nem hajt, de még várok türelmesen és reménykedek. Ezt a fát kellett tél végén kiegyenesíteni, mert megdőlt.
A másik hibiszkusz sem hajt. Már egy ideje gyanús, mert nem is áll stabilan, de talán még van remény.

Júdásfa dugványnak gondolom őket.

A dugványokkal kapcsolatban is van jó hír, de ezt csak nagyon halványan jegyzem meg egyelőre. Nem emlékeztem, hogy milyen fás cuccokat dugdostam le ősszel (mondván, hogy a leveléből majd úgyis kiderül). De most észrevettem, hogy vannak olyan dugványaim, amik szintén életjeleket mutatnak és nagy a gyanúm, hogy ezek most júdásfa dugványok akarnak lenni, ami nagy meglepetés lenne! Sőt, két helyen is. Eddig 2 dugványdát emlegettem, de igazság szerint van egy 3. is, ahol tavaly a margaréta és a cickafark kezdte a pályafutását, mielőtt ősszel hátra nem lettek telepítve. Kép persze nem készült, miért is készült volna a legfontosabb témámról. (Erre a helyre a múltkor valamilyen magokat is kiszórtam, amik szépen ki is keltek.)


Zanót

Japán kecskerágó




A mustáros közepére került a babér, a citromillatú kakukkfű és a rozmaring.

mustáros

facéliás

levendulás

Virágzik az almafa

Kibújtak a napraforgók a miniágyásban.




A nőszirom a levendulásba került.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése