2010. június 13., vasárnap

Nincs valami jó kedvem

(A régi blogból származó bejegyzés, meghagytam, mert a kertről szól. 2023.05.12.)

Azzal kezdődött, hogy csak délután mentem ki Etyekre, mert a hőség miatt úgysem tudtam volna semmit csinálni kint. Így sem. Estefelé kezdett normalizálódni a meleg, elővettem a tegnap vásárolt szegélynyírót, hogy levágjam a maradék gazt a kertben. Kicsit bosszantott, hogy a leírás nem volt valami pontos. Persze, mert négyféle hasonló termékhez csinálták, mindenki válogassa ki belőle, ami a saját gépére vonatkozik. Az ábrák számozása is el volt csúszva, nem szeretem az ilyesmit, miért nem lehet rendesen megcsinálni.

Elolvastam minden biztonsági előírást, felvettem hosszúnadrágot, zárt cipőt, védőszemüveget (úgy néztem ki, mint egy nagy darázs), összedugtam a szegélynyírót a hosszabbítókkal és kimentem kipróbálni.

Meg sem mukkant.

Húvazz, neeee.

Újra végigtanulmányoztam mindent, amit lehetett, újabb próba, semmi.

Gondoltam, hátha a hosszabbítók valamelyikével van baj. A lehető összes variációt kipróbáltam (egyik hosszabbító kihagyása, másik kihagyása, mindkettő kihagyása), semmi.

A qrrrrva életbe, akkor mi van.

Még több próba, semmi. Elpakoltam, elővettem megint. Próba, semmi.

Már teljesen lemondtam róla, de még egy utolsó próba úgy, hogy a házban egyenesen az állóéámpa mellé dugtam be. Nyomom a gombot, már majdnem elengedem káromkodva, amikor beindult! Hóha, újabb próba, megint beindult! Lehet, hogy az a baj, hogy nem nyomtam a gombot elég sok ideig az elején!

Visszaöltözés zárt cipőbe, védőszemüvegbe, cucc kicipelése a kertbe, összedugás a hosszabbítókkal, beállás szegélynyíró pózba. Gombok szabályszerű megnyomása, semmi. Többszöri nyomogatás, semmi. Na, akkor a hosszabbítóval van baj.

Visszacipelés, újabb próba az állólámpánál hosszabbító nélkül, SEMMI!!

Van áram egyáltalán? A végén már azt sem tudtam, a lámpák sem égtek, de lehet, hogy lekapcsoltam az áramot a kishűtőnél, mittomén, menni kellett a buszhoz. Még egy ötletem van, hogy leverte talán a biztosítékot. De ez már csak a buszon jutott eszembe.

De az legalább megnyugtató, hogy úgy néz ki, nem a cuccal van baj.



A másik.

A konyha-résznél észrevettem az ágy mögött és mellett, hogy penészes a fal. Abban a száraz tetőtérben! Túúúúdom, hogy sokat esett az eső, de vazzeg, már majdnem két hete nem esik és a múltkor nem emlékszem, hogy lett volna penész ott. Elhúztam az ágyat, mellette még vizes volt a kő. Mi a fenétől??



Nami most már megcsinálhatná a biztosítást a présházra. Nyugtalan vagyok.

4 megjegyzés:

  1. A fenébe! Amikor hazahoztuk, akkor kellett volna mindjárt kipróbálni.Bezzeg nekem fontosabb volt, hogy telenyomjam a fejed minden baromsággal.Sajnálom.
    Úgy rémlik, az eladó fiú valamilyen biztonsági kapcsolót is mutatott, amit ki kell nyomni.
    Nem lehet, hogy még nincs teljesen kiszáradva a fal, és nagyon közel toltátok az ágyat, ezért így nem tud levegőzni?

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy kell elindítani, el is indult, ahogy írtam. Pontosan úgy működik, mint a fűnyíró. Nem az a baj.
    A fal tavaly ősz óta nyolcvanszor kiszáradt már. Előtte meg évekig ott állt bepucolva. Más kérdés, hogy idén özönvíz volt, csak azt nem értem, hogy került oda víz. Nyilván a tetőről, belegondolni sem merek.

    VálaszTörlés
  3. Minél hamarabb fel kellene mászni a padlásra, megnézni. Lehet, hogy csak lecsúszott egy cserép. Az már nálunk is megesett.

    VálaszTörlés